Battonya régészeti kutatástörténete
Battonya első írásos említése I. Károly király uralkodásának idejéből való, de a régészeti feltárásokból és felszíni leletekből tudjuk, hogy a település környéke az újkőkor óta lakott. A régió korai történetének megismerésében éppen ezért a régészettudomány lehet a segítségünkre. A régészek ásója által felszínre hozott leleteket górcső alá véve képet kaphatunk az itt élt emberek települési szokásairól, háztípusairól, anyagi kultúrájáról. A földbe ásott objektumok (házak, gödrök, árkok, kutak, sírok) és az előkerült leletek alapján betekinthetünk a mindennapjaikba is.
Bár Magyarországon az első régészeti ásatásra 1778-ban került sor, mégis a régészeti terepkutatás igazi kezdetének a 19. századot tekinthetjük. Olyan kiemelkedő személyiségek végeztek ebben az időben úttörő munkát mint Érdy János, Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre, Pósta Béla és Hampel József. Tudományos folyóiratok jelentek meg és – a Magyar Nemzeti Múzeum után – sorra alakultak a vidéki múzeumok és a régészeti társaságok.[1] Így alakult meg 1889-ben Lonovics József főispán kezdeményezésére a Csanádmegyei Történelmi és Régészeti Társulat is, melynek célja a vármegyében található őskori, ókori és középkori régiségeknek és történelmi emlékeknek a felkutatása; azoknak adományozás, vagy vétel útján való összegyűjtése; esetenként tanulmányi ásatások eszközlése, és megyei régiségtár létrehozása. A társulat tagja volt Battonyáról többek között Asbóth Gusztáv, Dr. Asbóth Albert, Fleischmann Manó, (későbbi nevén Fodor Manó) Hervay Kálmán és Vertán Etele.[2] Ebben az időben kerültek a múzeumokba az első, földmunkák során előkerült battonyai őskori tárgyak: egy csőtalpas kehely, egy spondylus kagylóból készült ékszer és néhány bronzkori edény.[3]
A két világháború között főként Alföldi András, Fettich Nándor, László Gyula és Tompa Ferenc munkájának köszönhetően finomodott a különböző lelőhelytípusok ásatási módszertana, egységes kép alakult ki mind az ásatások, mind a feldolgozások tekintetében, jól elhatárolható régészeti korszakokkal. A 2. világháború után újabb jelentős előrelépések történtek a régészettudomány területén: a régészet „intézményesülésének” köszönhetően 1958-ban létrejött a Régészeti Intézet, 1963-ban pedig önállósultak a vidéki múzeumok. A nagyipari beruházások következtében az eddigieknél nagyobb felületű ásatási lehetőségek nyíltak, illetve megnőtt a leletmentések és a megelőző feltárások száma is. Ehhez az időszakhoz kapcsolódnak az első battonyai ásatások is.
A kedvező földrajzi adottságok következtében Battonya környéke régészeti leletekben nagyon gazdag, de mindezek ellenére főként kisebb hitelesítő és mentő ásatások folytak, melyek a földmunkák során véletlenül előkerült régészeti leletek megmentésére és a leletek összefüggéseinek tisztázására szolgáltak.
1937-ben Csallány Dezső, szegedi régész a Kertész fatelepen előkerült vaskori és szarmatakori leletek helyszínén hitelesítő ásatást végzett, majd 1953-ban Bálint Alajos a Battonya-Gödrösökben folytatott leletmentést, ahol neolit-kori házakat tárt fel. Ugyanebben az időben Frech Miklós (archaeobotanikus, muzeológus), aki ekkor még Battonyán diák, felhívja a szegedi múzeum figyelmét a földkitermelések miatt veszélyeztetett lelőhelyekre, illetve ezzel egyidőben gyűjteni kezdi a régészeti leleteket is. Így került a tulajdonába az 1910-ben talált rovásírásos pecsétgyűrű is (lelőhely a mai Dr. Kuli András utca), melyet Csallány Dezső publikált. A pecsétgyűrű fotója is a publikációból való.[4]
A település területén az első nagyobb ásatást Gazdapusztai Gyula végezte 1964-ban, aki a mezőkovácsházi műút melletti Vörös Október TSz. homokbányájában bronzkori temetőt tárt fel. A régész halála után felesége, Gazdapusztainé Varga Annamária néhány év múlva újabb ásatást vezetett a homokbányában. A ’70-es években a battonyai születésű régész, Szabó János József a lelőhelytől nem messze, a mezőkovácsházi út keleti oldalán egy újabb bronzkori temetőt tárt fel.
Borsos Béla által készített fényképek a Vörös Október TSz. homokbányájában folytatott ásatásról
A ’70-es évektől a ’90-es évekig Goldman György, G. Szénászky Júlia és Szabó János József vezetett kisebb felületű feltárásokat a város környékén, amelyek során több tucat lelőhely került napvilágra az őskortól a középkorig. Ők hárman – több battonyai lakos segítségével – terepbejárást is végeztek és több mint 300 lelőhelyet sikerült azonosítaniuk a település környékén.
A fentebb vázoltak Battonya régészeti kutatásának első lépései voltak. Az elmúlt években több ásatás, leletmentés folyt a város területén, amelyek fontosabb adatait (lelőhely pontos neve, ásató régész neve, korszak, megjelent szakanyagok címe) a téma iránt érdeklődők megtalálhatják a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisában. Sajnos az ásatások és a leletek egy része a mai napig publikálatlan.
[1] Visy Zsolt (szerk.): Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest 2003.
[2] A Csanádmegyei Régészeti és Történelmi Társulat Évkönyve. 1. 1899-1890.
[3] Szabó János József: Battonya határának településtörténeti képe az újkőkortól az Árpád-korig. Kézirat
[4] Csallány Dezső: A nagyszentmiklósi rovásfeliratok és a battonyai Árpád-kori rovásírásos gyűrű kapcsolatai. JAMÉ 11, 1968, 89-95.