Őskor: Neolitikum – az első civilizációk

Ahogy valamennyiünket érdekel a saját családunk története, úgy az egész emberiséget régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy mikor és hogyan alakult ki a mai ember, mikor jelentek meg az első civilizációk és az első települések, hogyan éltek őseink, mit viseltek, mit ettek, miben hittek? Mindezekről a kérdésekről a mai napig újabb és újabb elméletek jelennek meg. Akárhogy is történt, a több százezer évig tartó folyamat eredményeként a Kárpát-medencében is megjelentek az első előemberek: mai tudásunk szerint a legkorábbi lelet a körülbelül 400.000 éves vértesszőlősi lelőhelyen előkerült „Sámuel” néven ismert emberi tarkócsont.[1] Ezt követően különböző ősemberi közösségek telepedtek meg hazánkban.
A több százezer évig tartó őskőkor (Kr. e. 600.0000 – 6000) időszakában a klímaingadozások alatt hideg és melegebb periódusok váltották egymást. A változó körülményekhez folyamatosan alkalmazkodó ember biológiai és társadalmi fejlődése felgyorsult. Őseink ekkor kezdték el tudatosan formálni az eszközeiket. A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató, a rénszarvascsordákat követő vándorló paleolit emberek az év során többször változtatták táborhelyüket. Az egykori vadászcsoportok szállásainak nyomai hazánkban főként az ország északi részéről kerültek elő: Szeleta-barlang, Istállóskői-barlang, Subalyuk-barlang, Jankovich-barlang. Jelenlétük legjellemzőbb nyomai a megmunkált kő- és csontszerszámok, az állatfogakból, csontból és csigahéjakból készített ékszerek, sőt csontból készített hangszereik is ismertek. A nyugat-európai (Altamira, Lascaux stb.) barlangrajzok mellett a Kárpát-medencében is felbukkantak az őskori ember művészi készségének bizonyítékai: a Bihar-hegysében található Coliboaia barlangból (Semsey-barlang) kb 35.000 éves festett állatalakok kerültek elő.[2]

Battonya szűkebb-tágabb környezetében csak néhány paleolit lelőhelyről tudunk, közülük legismertebbek az 1935-ben Szeged-Öthalomnál feltárt körülbelül 20.000 éves mamutcsont, kovapenge és faszén maradványok.[3]

A Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak végével (~ Kr.e. 10.000 évvel) a melegebb és csapadékosabb időjárással, a klimatikus viszonyok kedvezőbbé válásával megteremtődött a feltétel az emberiség életmódjának átalakulásához. A hosszú ideig tartó folyamat a Föld különböző részein különböző időpontban ment végbe. A korábbi vadászó, gyűjtögető életmódot hazánk területén a Kr.e 7-6. évezred körül felváltotta a földművelést, állattenyésztést folytató úgynevezett neolit civilizáció, amely a Közel-Kelet és a Balkán felől érkező új népcsoportok közvetítésével érte el a Kárpát-medencét. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az időszak volt a civilizáció felé vezető út eleje. Az ember megkezdte a termelőgazdálkodást: gabonát termesztett, háziasította az állatokat elsősorban a húsukért, de később persze felhasználta tejüket, csontjaikat, gyapjukat, bundájukat is. Ugyanakkor a hulladékgödrökben talált halcsont- és kagylóhéjrétegek arra utalnak, hogy a vízi élelemforrásokat is előszeretettel használta, sőt a csontleletek alapján vadállatokra is vadászott. Újfajta technikákkal a mindennapi munkához és élethez szükséges új eszközöket készített. A termények raktározásához nélkülözhetetlenné váltak az agyagedények, amelyek fazekaskorongok híján kézzel készültek. Az állattenyésztés pedig a szövés-fonás tudományát fejlesztette tovább. Az ember környezet-átalakító tevékenysége nyomán a neolitikum időszakában a fapollenek csökkenése az erdőirtásra és ezzel együtt a mezőgazdaság térnyerésére utal.

Az őskorban, írott források hiányában^[4] az események időbeli behatárolásához, másszóval a keltezéshez a régészek a tárgyi leleteket használják: a bolygatatlan objektumokban, a tárgyak egymáshoz viszonyított térbeli helyzetük alapján úgynevezett relatív kronológia állítható fel. (Például: a középkori réteg az őskori réteg felett található, tehát a középkori később keletkezett, ezáltal fiatalabb, mint az őskori.) A tárgyak anyagának, formájának, technológiájának és díszítésének megfigyelése is segít meghatározni a korukat. Az újkőkor tekintetében – fémtárgyak hiányában – a régészettudomány a különböző korszakok és kultúrák elkülönítésében a kerámiákat használja. Ezenkívül már több évtizede elérhetőek különféle természettudományos vizsgálatok is (C-14 radiokarbon, dendrokronológia, fluor-teszt), amelyek az évre pontos, úgynevezett abszolút kronológiát teszik lehetővé. Az őskor tekintetében ezek az adatok jól használhatók, ugyanakkor a vizsgálatok még ma is viszonylag drágák, így csak fontos esetekben használják őket.

A keltezés segítségével a neolitikum kronológiája is tisztázódott a ’70-es években. Az Alföldön a korszak hármas felosztása a következőképpen néz ki:

kora neolitikum (Körös-kultúra)
középső neolitikum (AVK és különböző csoportjai)
késő neolitikum (Tisza-kultúra)

Az őskor tekintetében fontos megismerni a régészeti kultúra kifejezést is: mivel az őskori népek neveit, beszélt nyelvét nem ismerjük, ezért a kutatók népek helyett földrajzi területek és korszakok szerint összekapcsolható, jellegzetes azonosságot mutató leletegyütteseket régészeti kultúraként^[5] említik. A különböző régészeti kultúrák meghatározott földrajzi keretek között alakultak ki és fejlődtek tovább.

Battonyáról, mint településről a középkor időszakáig nem beszélhetünk, sőt a középkorban sem a mai értelemben vett települést kell magunk elé képzelnünk. Az a város, amelyet ma ismerünk csak a 18-19. században kezdett kialakulni. Az őskor időszakában a település környékét, mint egy nagyobb régió kisebb szeletét kell vizsgálnunk és értelmeznünk.

Korai neolitikum: ~ Kr. e. 6500-5500

Az Alföld középső és déli részén, így Battonya környékén is a Körös-kultúraként elnevezett régészeti műveltség képviselte a korai neolitikumot, amely a Dunántúl déli részére kiterjedő Starčevo-kultúrával együtt elsőként használta a kerámiát a Kárpát-medencében.

A Körös-kultúra települései szorosan kötődtek a vízpartokhoz, illetve a hozzájuk közeli árvízmentes kiemelkedésekhez. A nyeregtetős, négyszög alaprajzú, felmenő falú, az oszlopvázak között agyaggal tapasztott, vesszőfonatú házak jelentős része a folyók partján hosszan elnyúlva, egymáshoz közel, soros elrendezésben helyezkedett el. A települések lakói termelő gazdálkodást folytattak: búzaféléket termesztettek és háziasított állatokat tartottak (kecske, juh, szarvasmarha, kutya), emellett intenzíven halásztak és vadásztak is. Az újkőkori ember az Alföldön hozzájutott a mindennapi élethez szükséges nyersanyagokhoz, a kőeszközök készítéséhez szükséges nyersanyagot viszont távolabbi helyekről kellett beszereznie. A kő csiszolása és fúrása, a szövés-fonás, az égetett agyagedények készítése mind ennek a kornak a vívmánya.

Az emberek a fakitermeléshez és építéshez csiszolt kőbaltát, a termőföld fellazításához csont-, agancs- vagy kőeszközöket használtak, majd a gabonát sarlóval aratták le, amelyet agancsba foglalt kőpengéből készítettek.[6] A gabonamagvakat lapos őrlőköveken kisebb kövek dörzsölésével őrölték meg és a durva lisztből, vagy darából agyagtálakon lepényt sütöttek.

Az élelemtermelés legegyértelműbb jelei az agyagból készült nagyméretű tárolóedények (hombárok), főzőedények, tálak és csészék. A korai neolit kultúrákban egységes kerámia technológia figyelhető meg, az agyagot szervesanyaggal (pelyva) soványították és kézzel formázták meg. Az edények jellemzően körömcsipkedéssel, festéssel, bekarcolt vonalakkal, plasztikus állat- és ember-ábrázolásokkal díszítettek.

A korai neolitikum általános jellemzője, hogy a sírok a telepeken belül, a lakóházak mellett helyezkedtek el. A csontvázakat általában felhúzott lábbal, úgynevezett „zsugorított” testhelyzetben helyezték el a sírgödörben. A későbbi korokkal ellentétben viszonylag ritka a melléklettel (edény, okker, obszidián) ellátott sír.

: Zsugorított temetkezés Pécskáról.

: Zsugorított temetkezés Pécskáról.

Városunk tágabb földrajzi környezetében a neolitikum korai fázisában a legintenzívebben lakott terület a Maros-Tisza torkolatánál Makó-Szeged környéke volt. A legkorábbi battonyai leletek a korai neolitikumból származnak, melyek jellemzően a Száraz-ér és a Cigányka-ér mai, illetve a már csak műholdfelvételeken látható egykori medrük nyomán kerültek elő. A terepbejárások és a kisebb felületű feltárások során előkerült leletek arra utalnak, hogy környékünkön ekkor jelentek meg az első, termelőgazdálkodást folytató népcsoportok. Ennek egyik bizonyítéka a Basarága–Laposéri csatorna lelőhelyen feltárt gödörből előkerült alakor (ősbúza) maradványok, amelyek a mellettük található faszén maradványok radiokarbon adatai alapján a Kr.e. 6. évezred második felére datálhatók.[7]

Középső neolitikum: ~ Kr. e. 5500-5000

A délnyugat-ázsiai eredetű kora neolitikus gazdálkodási mód a Kárpát-medence sajátos viszonyai hatására lassan átalakult és ez az új időszak a középső neolitikum kezdetét jelenti. A telepek már nem kötődtek szorosan a vízpartokhoz, hanem a víztől távolabbi területeket is művelésre fogta az ember. A korábbiakhoz képest megváltozott a házak szerkezete, alapterületük jelentősen megnövekedett és kialakultak a többhelyiséges épületek. Egyfajta települési koncentráció is megfigyelhető ebben az időben: a kisebb tanyaszerű központok mellett megjelentek a több hektáros, sok házból álló falvak is. A házak körül különböző rendeltetésű gödrök voltak, melyek egy részében gabonát tároltak és agyagot vájtak ki a ház falazatához, illetve az edények elkészítéséhez. Később ezek a gödrök háztartási hulladékkal töltődtek fel, amelyek egy-egy korszakkal kapcsolatban rendkívül fontos adatokkal szolgálnak a régészeknek. Az archeozoológai leletek alapján ebben az időszakban a kiskérődzők helyett már a – helyi viszonyok között kedvezőbben tenyészthető – szarvasmarha és sertés volt a fő háziállat.

A kulturális változások legmarkánsabb jelei a kézzel formált kerámiák felületét díszítő bekarcolt hullámvonalas és geometrikus minták. Ennek alapján a térség középső neolitikus régészeti műveltségét alföldi vonaldíszes kultúraként tartja számon a régészettudomány.A korábbi időszakokhoz képest a technológia változatosabbá vált. A középső neolitikum késői időszakára az egységes kerámia kultúra elkezdett regionális egységekre bomlani, amelyek eltérő kerámiadíszítési sajátosságokat mutatnak. A Kr. e. 6. évezredben például a Maros völgye két különböző hagyományú kulturális régióra osztotta az Alföldet: a folyótól északra a vonaldíszes edények népe élt, míg délre a Vinča-kultúráé. Jellemző leletük a lapos arcú, háromszögletű fejű, emberi alakot formáló szobrok, illetve a bekarcolt emberi arccal díszített edények.

: Arcos edény nyaktöredéke. Battonya-Gödrösök

: Arcos edény. Battonya Parázs-tanya

Battonya szűkebb környezetében, a Száraz-ér mentén (amely a neolitikumban sokkal jelentősebb vízfolyás volt a mainál) Kr. e. 5300 táján új hagyományú közösség alakult ki, melynek régészeti hagyatékát Szakálhát-kultúrának nevezzük.[8]

A szakálháti-kultúra népének kiterjedt kereskedelmi kapcsolatai voltak, akár több száz km-es távolságból szerezték be a szükséges nyersanyagokat (kő, só, tengeri kagyló).

Ennek a kultúrának alapvető fontosságú lelőhelye került elő városunk határában: Battonyától északra, a Száraz-ér egyik kanyarulatában, a környezetéből kimagasló, többszörös körárokkal körülvett tell település nyomai láthatók.[9]

A lelőhelyen a ’70-es években folytattak ásatásokat, amelyek során feltárták a többezer éves település néhány objektumát (házak, gödrök). A kerámialeletek között a legszebb leletek az arcos edények, illetve egy ház omladékrétegéből előkerült idoltöredék.[10] A lelőhelyről radiokarbon adatok is ismertek: az egyik gödörben talált faszén-maradványok Kr. e. 5300-5200 közé datálhatók.^[11] Az ásatásról és az előkerült leletekről csak részpublikációk jelentek meg, átfogó tanulmány sajnos a mai napig nem készült.

A Battonya Parázs-tanya néven ismertté vált lelőhelykomplexum legfelső rétegét már a szakálháti népességből kialakuló késő neolit Tisza-kultúra alkotja.

Késő neolitikum: ~ Kr.e 5000-4500

A Kárpát-medencében a helyi vonaldíszes kultúra, illetve újabb balkáni kulturális hatások következtében alakult ki a késői neolit kultúra, amely az Alföldön Tisza-kultúraként ismert. A Kárpát-medence ebben az időben Közép-Európa legfejlettebb régiója volt. A kisméretű tanyaszerű települések mellett hatalmas, több hektárnyi területű, árkokkal és kerítéssel körülvett települési központok, tell-települések létesültek többnyire az Alföld déli részén a Körösök vonaláig (Hódmezővásárhely-Gorzsa, Szegvár-Tűzköves, Vésztő-Mágor).[12] Ezek a dombszerű kiemelkedések a mai napig láthatók az Alföldön.

Az eddig ismert legészakibb késő újkori tell település a polgár-csőszhalmi, ahol az ásatásoknak és magnetométeres felméréseknek köszönhetően egy komplex település képe rajzolódott ki. A nagyméretű házak belső tere több részre osztott volt és egy emeletes házat is sikerült megfigyelni.[13]

A késő neolitikum idején a sírok még a településekhez kötődtek, de már megjelentek a kisebb-nagyobb sírcsoportok. A férfiakat a jobb, a nőket a bal oldalukra fektetve helyezték el a sírba. A halottak mellett található sírmellékletek között távolról beszerezhető nyersanyagok és presztízstárgyak is előfordulnak, amelyek az elhunyt szociális helyzetére utalnak (spondylus ékszerek, kőbalták).

A késő neolitikum kerámiáját a bekarcolt vagy festett motívumkincs gazdagsága jellemzi. Ebben az időszakban váltak általánossá az úgynevezett csőtalpas edények, illetve a bekarcolt emberi arccal díszített arcos edények.

Battonya keleti oldalán, a katolikus temető mellett, földkitermelések következtében már sok évtizede ismert volt a Gödrösök nevű késő neolit lelőhely. Kisfelületű leletmentő ásatásokat folytatott Bálint Alajos, Gazdapusztai Gyula és Goldman György.[14]

Sajnos a lelőhely nagy része a földmunkák során megsemmisült. A feltárások során ház- és különböző rendeltetésű gödörrészleteket tártak fel, melyekből edénytöredékek, kő- és csonteszközök, illetve spondylus kagylóból és egy alabástromból készült ékszer került elő. A Parázs-tanyaihoz hasonlóan a Gödrösök lelőhely felső rétege a tiszai-kultúrába, míg az alsó rétegek a szakálháti-kultúrába tartoztak, amely azt jelenti, hogy a két kultúra szervesen kapcsolódott egymáshoz.

A késő neolitium végén lezajlott gazdasági, társadalmi, kulturális és klímaváltozások következtében az emberiség elérkezett történetének újabb fordulópontjához…

[1] Magyar régészet az ezredfordulón. Főszerkesztő Visy Zsolt. Budapest 2003, 78-81.

[2]An Exceptional Archaeological Discovery – The Art Gallery in Coliboaia Cave Apuseni Mountains Romania

[3]Banner János: Az első alföldi paleolit-lelet. Dolg. (Szeged) XII. 1936. 1-7.

REVISITING THE PALAEOLITHIC SITE AT SZEGED-ÖTHALOM: ATTEMPT FOR APPOINT THE PALAEOLITHIC HORIZON

[4] A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy az újkőkör időszakából ismerünk néhány jelekkel díszített cseréptöredéket Erdélyből (tatárlakai korong, Torma Zsófia által gyűjtött kerámiadarabok), de a hivatalos szakmai irányzat véleménye szerint ezeknek a szimbólumoknak nem létezett valódi írásra jellemző mögöttes jelentése.

[5] Korábban feltételezték, hogy az azonos leletekkel, temetkezési szokásokkal, tárgyi anyaggal rendelkező régészeti kultúrák népekkel azonosíthatók. A 20. század végére azonban világossá vált, hogy a hasonló tárgyi hagyaték elterjedése nem azonosítható egyértelműen egykori etnikumokkal, ennek ellenére az azonos leletegyüttesek összefoglaló neveként ma is használják a régészeti kultúra fogalmát. A kultúrák névadója lehet az első lelőhely, jellegzetes tárgy, esetleg különleges temetkezési szokás.

[6] A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője. 2002, 32.

[7]Oross, Krisztián & Siklósi, Zsuzsanna: Relative and absolute chronology of the Early Neolithic in the Great Hungarian Plain.

[8] Magyar régészet az ezredfordulón. Főszerkesztő Visy Zsolt. Budapest 2003, 100-101.

[9] Régészeti adatbázis: Száraz ér 14.

[10] G. Szénászky Júlia: A szakálháti csoport idoltöredéke Battonyáról. In:ArchÉrt 104. évf. 2. szám (1977) 114-120., Arcos edényfedő Battonyáról. In: ArchÉrt 117. évf. 2. szám (1990) 151-160.,
A szakálháti kultúra kialakulása Békéscsaba, 1981.

[11] Victor Sava: Neolithic and Eneolithic in the Lower Mures Basin 2015, 119.

[12] Polgár-Csőszhalom Egy késő neolitikus lelőhely kutatása a Felső-Tisza-vidéken és annak kulturális összefüggései

[13] Polgár-Csőszhalom Települési halomból és körárokrendszerből álló monumentális építmény az Alföld újkőkorában

[14] Goldman György: Battonya – Gödrösök eine neolithische Siedlung in Südost – Ungarn. Békéscsaba, 1984.