Benke József – Szalai utca
A mi utcánk
(Battonya, Szalai utca)
Emlékeim. Itt születtem 1943-ban és éltem 1993-ig.
Az utca elhelyezkedése:
A város északi részén, az ortodox temetőtől nyugatra a Száraz-érig terjed. Valamikor a város szélét képezte. Az 1800-as években készült térképen jól látszik, hogy az utcának nem voltak házai az északi oldalán. Az utca vonalát meghosszabbítva, csak az ortodox temető és nyugaton a református temetőcsősz háza van meg. Az egységes Szalai utca emlékeim szerint 1950-ben, az utcák új elnevezésekor és az egységes házszám táblák kihelyezésekor alakult ki. Addig két részből állt:
- A temetőtől a Kovácsházi úti sarokig. Emlékezők szerint ez a rész volt Tavasz utca is.
- A másik nyugatra a vágóhíd előtt elhaladva. Ez a rész az egyesítés előtt Tanya számozás volt. Nagyapám háza a 25. szám Tanya 136-ként szerepelt. A villanyszámla még 1960-ban is erre a címre jött.
Elnevezése:
Olyan adatot, amiből lehetne következtetni nem találtam. Talán levéltári adatot lehetne találni az akkori tanácsi jegyzőkönyvből. Lakói, a város lakói és a közigazgatás megszokásból használja.
Házai:
Az utca északi részének beépítése a temetőtől a Kovácsházi útig a 30-as években végrehajtott parcellázások után került beépítésre. Jellemzően utcai szoba, konyha (sokáig volt, még a 60-as években szabadkéményes), hátsó szoba, kamra, istálló, ól, tyúkól. Ez az építési mód kifejezte a jövedelmi viszonyokat. Emlékeim szerint ettől eltérő módon két ház épült. Kivételt képezett a 23. számú ház Papp József Gyula malomtulajdonos és téglaégető háza. Ez a ház 47-48-ban épült. Államosítás után iskola lett kialakítva.
Az utca nyugati részén az első lakóházat 25-ös szám – akkor még Tanya 136. – nagyapám Schüszler József uradalmi főgépész építette 1933-ban. Személyes érintettségem alapján, ez volt Battonya legszebb háza sokáig. Az államosítástól a csodával határos módon sikerült megmenteni. 1947-ben mellettünk 4 db 400 négyszögöles telek lett kimérve. Ezekre lett építve a 27, 29, 31 számú kocka (típus) ház.
A komfort nélküli házakat a jövedelmi viszonyok javulásával komfortosították.
Az utca burkolata:
A temetőtől az iskoláig, a 70-es évekig az utcának nem volt szilárd burkolata. Ez különösen télen volt gondokkal terhes. Nehezítette a temető megközelítését valamint a tüzelő szállítását. Különösen nehezítette a közlekedést a traktorok által kialakított nyomvályú. Télen a lovaskocsival való közlekedés szinte lehetetlenné vált. Ez az áldatlan állapot megszűnt, amikor kialakult az egységes köztemető. Szilárd útburkolat készült. Ez jó hatással volt a szaporodó személygépkocsikkal való közlekedésre is.
Az utca nyugati részén a saroktól a vágóhíd, pálinkafőzőig bazalt kockakővel borított az útfelület. Valószínű az épületek létesítésével egy időben. A vágóhíd udvara is így van burkolva.
Járdák:
A visszaemlékezések szerint járda mindig volt. Előbb tégla, majd betonlap, jelenleg helyben öntött beton. A villany bevezetése a városnak az országos vezetékre történő csatlakozásával egy időben megtörtént.
Nevezetesebb épületek, helyek:
Az utca elején található az ortodox (szerb, román) temető. Már a legrégebbi térképen jelölve van. Most már köztemetőként működik az elvárásoknak megfelelően.
A 23. számú Papp-féle házban lett kialakítva az iskola. Működését 1951-ben kezdte meg. Osztatlan 1,2 osztállyal. Első tanítónő is ott lakott. A szigorú, jóságos, kedves Kerényi Istvánné vezetésével. A gyerekek a környékről kerültek ki. Az iskolának és főleg a tanítónő munkájának köszönhetően a tanulók mentek tovább. Kiváló mesteremberek lettek. A diplomásokat nem tudom összeszámolni. Az iskola tanulója volt Dr. Bélyácz Iván akadémikus is.
Az utca végén található a vágóhíd. Az építésekor Csanád vármegyében a makóival és a mezőhegyesivel egy színvonalon volt. A kezdetektől volt folyóvíz. A fúrt kútból az emeleti tartályba felszivattyúzott vízzel lehetett a szükséges feltételeket biztosítani. A helyi hentesek csak az itt vágott és állatorvossal ellenőriztetett húst mérhették ki. A vágás alkalmával nyert bőr kezelése (sózás) itt történt. A vágóhídhoz tartozott egy lakóház melléképületekkel együtt. Ebben lakott a mai szóhasználattal kifejezve a gondnok. Feladata volt a vágóhíd, annak környékének rendben tartása, valamint az, hogy a vágóhíd padlásán levő víztartály tele legyen. Ezzel biztosítva a folyóvizet a vágáshoz. A lakosság a gondnokot „beles”-nek hívta. Ragadványnévként kapcsolódva különböztette meg a hasonló nevű helyi lakosoktól. Így volt „beles Varga, beles Gazsi”. Munkájukhoz tartozott a vágás alkalmával keletkezett bél és pacal megtisztítása, tartósítása és értékesítése.
A vágóhíd udvarában volt a csak „kénező”-nek nevezett épület. Ebben az épületben végezték a lovak bőrbetegségének a kezelését. Hatósági állatorvos felügyelete mellett. Valamint az élősködőktől való mentesítését. Erre különösen a háború után, a nagymérvű lóállomány-mozgás miatt is szükség volt. A vágóhídon a kezdetektől volt villanyvilágítás és telefon.
Itt található a pálinkafőző (pálinkafőzde) is. A főzde alkalmas volt a kezdetektől a két zártkertből és a város kertjeiből képződött cefre kifőzésére. Nagyon jó minőségű és híres volt a battonyai pálinka. A környék falvaiból is ide jártak főzetni. Közben eltűntek a zártkertek gyümölcsfái. Meggyértült a városban a gyümölcsfák száma. Egyszóval kevesebb a gyümölcs. A főzde változatlanul egész évben üzemel. Több pálinka fő, mint hajdanában. Megtanult a nép pálinkát főzni. A főzdébe kijárni, betérni a társadalmi érintkezés egyik formája.
Az utca meghosszabbodása volt a fő szőlőbejáró út. Jelentőségét a gépkocsik szaporodásával, valamint a „Május 1” TSZ kertészetébe vezető út megépítésével vesztette el.
Az utca végében volt Kecskés Mihály bulgár kertészete. Az öntözővíz vezető csatornák nyomai még most is fellelhetők. Szépen kialakított kertészet volt. Sajnos a Száraz-ér elszennyeződése miatt megszűnt.
Az utca lakói:
Az utcában laktak a Battonyán megtalálható valamennyi nemzet tagjai. Békességben, egymást tisztelve, megbecsülve. Nyelvüket szabadon használva, hitüket szabadon gyakorolva. Vegyes házasságra kevésre emlékszem. Foglalkozásukat tekintve gazdálkodó kevés volt. Inkább mezőgazdasági munkás, állami alkalmazott, majd tsz-tag. Emlékeim szerint gyerek kevés volt. Akikre emlékszem nálam sokkal öregebbek voltak. A Hunyadi utcán a 10 házban a hídig 15 gyerek volt, én ezekkel barátkoztam. Az utca lakói közösségi munkákban, járdakészítés, faültetés, árokásás példásan vettek részt. Ekkor adódott alkalom a beszélgetésre. Sajnos a lakók nagyon megöregedtek, gyerek kevés van. Már van több üres elhagyott ház is.
A ház körül:
Minden házhoz tartozott kert is. Itt a család számára megtermett a szükséges zöldség, gyümölcs. Aprójószág, tyúk, liba, kacsa, csirke minden háznál volt. A víziszárnyasok rendszeresen lejártak a Száraz-érre. Általános volt a kotló és a csirkék utcára kiengedése. Ló néhány nagyobb földterületet művelő gazdának volt. Tehén emlékeim szerint 4-5 volt az utcában. A bolti tej megjelenéséig a tejet háztól hordták. Ásott kút minden háznál volt. Ez ellátta a házat vízzel. Ebből mostak, tisztálkodtak, az állatokat ebből itatták, valamint a kertet is ebből locsolták. Szükség alkalmával főztek is belőle. Ivóvizet a fúrt kutakról hordták házanként egy-két kannával. Fúrt kút volt a József A. utca sarkán, Magyar-kút, a vágóhídon, majd később a Hunyadi utca sarkán. A vezetékes víz létesítésével előbb a közkifolyókból, majd a 70-es években a telekre bevezetve saját rendszerükből nyerték a vizet. A gáz bevezetése a 80-as években történt. Ettől kezdve szinte kevés kivétellel komfortosították a házakat.
Az utca, amely nekem nagyon kedves, sajnos a város jellemzőit magán hordozza. Elöregedő lakók, kevés született gyerek és sok üres ház. Ennek megváltozásáról szívesen írnék, de lehet, hogy ez már az utánunk jövő nemzedék lehetősége, dolga lesz.
2014. augusztus 24.